Vasárnap Reggel: Sztárok és sztorik 2003. november 2.

Szabadságra született

Kóbor János, a legendás Omega frontembere, a zenekar motorja és első számú hangulatfelelőse a magánéletben csöndes és visszahúzódó, amolyan magának való típus. Melyik hát az igazi arca, a tomboló, a színpadon két-három órát végigfutkosni képes énekes, vagy a balatoni vitorlásán a napfényt, a szelet és a csöndet élvező hajós?

– A hajóján szöszmötölő Kóbor Jánosról nemigen lehet elképzelni, hogy egy zsúfolt stadionnyi népet képes tűzbe hozni néhány perc alatt...
– Az elmúlt tíz évben háromszor is a Népstadionban szerepeltünk őrült nagy közönség előtt. Időnként én is elgondolkodom azon, hogy mitől lesznek olyan jó hangulatúak a koncertjeink, hogyan sikerül nyolcvan-százezer embert megmozgatnunk. Amikor már minden egyben van, amikor ott állunk több ezer ember előtt, akkor már tudjuk, hogy mit kell csinálnunk. Már a kezdet kezdetén megéreztük, hogy a színpadon hogyan kell viselkednünk ahhoz, hogy a bennünk lévő érzéseket átvegye a közönség. Persze az Omega valószínűleg nemcsak a zenénket jelenti, hanem valami mást is, annál jóval többet. A világ nagy dolgain nyilvánvalóan nem a stadionok színpadán kell eltöprengeni. Csillagász, atomfizikus, meg biokémikus barátaimmal néha bele-belevágunk a nagy titkok fejtegetésébe, de tudom, hogy a legnagyobb titkok megfejtője soha nem leszek.
– És ez elkeserít?
– Dehogy! Az idők során azért sok mindenre rájöttem. Gyerekkoromban a nyarak nagy részét a nagymamámnál, Bátaszéken töltöttem. Földes utcák, döngölt földes szobák, libalegelő, kihajtott állatok, szóval a természetet az érintetlen XIX. századi valóságában élvezhettem. Tiniként, amikor már a lányokat is alaposabban szemügyre vettem, a fél nyaramat a Balatonnak szenteltem. Azóta nem tudok betelni vele.
– Csak közben volt egy kis Omega...
– Áprilistól novemberig Aligán vagyok, öt-hat kilométerre a parttól a hajómon. Élvezem a vizet, a szelet, a napot, a csöndet. Persze nem felejtem el, hogy ennek a kis omegázásnak köszönhetem, hogy szabad lehettem, se főnök, se beosztott nem voltam soha, a saját életemet élhettem. Ma már biztos vagyok benne, hogy az embernek az a „feladata”, hogy lehetőleg minden pillanatot kellemesen, elégedetten töltsön az életében.
– A család is veled tart?
– A fiam is vízőrült, már saját hajója van. Néha a feleségem is velem jön, bár érzékeny a napra és a szélre, meg a hullámokért sincs nagyon oda. Daniék egyébként a hetvenes évek második felétől sok Omega-turnén részt vettek, sikerült egy kicsit számukra is kinyitni a világot. Örülök, hogy Dani sem veszi túl szigorúan az életet, hiszen rosszkedvűen nem lehet élni. A szép pillanatokat semmi sem helyettesíti! A kommunikáció–informatika szakon, amit az egyetemen választott, még tudok is segíteni neki, hiszen a ’70-es évek óta már elég közeli kapcsolatban állok a számítógépekkel, a multimédiával. Nagy tervem, hogy összefoglalom képben-hangban mindazt, amit az Omega csinált. Azt hiszem, nincs szégyenkeznivalónk. De most még a márciusi élő koncertjeinkre készülünk. Húsz éve nem játszottunk vidéken. Pedig azóta profi sportcsarnokok épültek!
– Igaz vagy csak pletyka, hogy azért nem szálltál be a híres balatoni vitorlásversenyekbe, mert úgy érzed, gúzsba kötnek a szabályok?
– Az Omegával megszoktam, hogy korlátok nélkül érezzük jól magunkat a koncerteken. Vitorlázni is úgy szeretek, ha nem jelölik ki a pályát nekem. És szélcsendben mi a fenének aszalódnék dühöngve órákig, amikor a hajómmal bármikor bármerre mehetek?!

P. Horváth Gábor

Kóbor János
Születési hely, idő: Budapest, 1943. május 17.
Diploma: BME építészmérnöki kar
Pálya: tízmillió eladott hanghordozó
az Omega zenekar számításai alapján
Családi állapot: nős, felesége Dalma, fia Dani (27)